Mostanában sokszor előfordul, hogy nekem van egy elképzelésem a dolgokról, arról, hogy mit kéne csinálni, hogy kéne csinálni, és szépen eltervezem. Aztán vannak külső körülmények, amelyek beleszólnak az ember életébe, és eltérítenek az eredeti tervektől. Sokszor csupán apró különbségek vannak, viszont ezen apróságok láncolata végül egy teljesen más végkifejlethez vezet.
Néha ez nem baj, de mostanában gyakorlatilag semmi nem úgy történik, ahogy én eredetileg elképzelem, és ez egy idő után roppant frusztráló, és az ember már nem tud örülni a dolgoknak, még akkor sem, ha a történések lényege ugyanaz, és a pozitív dolgok is megtörténnek, csak nem úgy, ahogy az a tervben szerepelt.
Tulajdonképpen az elmúlt két hónapom ilyesmiről szólt folyamatosan. Az elmúlt két nap során is csupán apró, látszólag lényegtelen dolgok módosultak, történtek máshogy, mint ahogy elképzeltem, mégis jelenleg tejesen máshol vagyok, mint ahol kéne legyek abban az esetben, hogyha minden terveimnek megfelelően alakul. Ma végre lezárult egy két hónapos tortúra, és pont olyan eredménnyel, amilyet szerettem volna, de a sok bosszúság, és nemvárt apróság miatt mégsem tudok még örülni az eredménynek. A változásokat eleinte még elég jól viseltem, de egy idő után már a hangulatomat is jócskán befolyásolta, a rossz hír rosszkedvűvé tett, és egy idő után már a jó sem hatott rám. És ez nem tetszik, mert én alapvetően nem ilyen vagyok, hanem egy örök optimista alkat.
Hogy lehet elérni azt, hogy ne jöjjön folyton közbe valami apróság, ami aztán borít mindent?
