Egy újabb filmről írok megint, amit nem is olyan régen láttam. Egy amerikai filmről van szó, mely két nő igaz történetét meséli el. Mindkét nő életének azon szakaszát, ahogy eljutott odáig, hogy kiadja szakácskönyvét. Az egész történet két szálon fut, egyik szál a múltban játszódik, és arról szól, hogy egy unatkozó diplomatafeleség Franciaországban hogy tanulja meg a francia ételek elkészítését, mivel az egyetlen dolog ami tartósan le tudja kötni figyelmét, az az evés. A másik szál a jelenben játszódik, és egy olyan modern nőt mutat be, aki valami célt keres, amivel lefoglalhatja magát, és mivel nagyon szeret főzni, így kitalálja, hogy elkészíti valamennyi receptjét másik hősünknek.
Ez az a film, amit nem szabad éhesen megnézni, mert az ember konkrétan éhen hal mellette, viszont olyan sokat főznek benne, és esznek, hogy a végére már én is úgy éreztem, hogy teli vagyok, pedig én nem ettem közben semmit. Meryl Streep hihetetlen jól formázza meg a karaktert, annyira élethűre sikerült, hogy utána, amikor megnéztem egy eredeti felvételt rájöttem, hogy nem csak a stílusát, a hangleejtését de még a hangszínét is sikerült eltanulnia. Amy Adams karaktere pedig olyan személyt takar szerintem, aki egyáltalán nem a hírnévvért, csak és kizárólag saját magáért csinálja az egészet. Szerintem a filmből nagyon jól látszik az is, hogy mennyi minden változott az elmúlt 50 évben a világban, mennyivel másképp élünk, és gondolkodunk napjainkban, mint tették azt az '50-es '60-as években.
A film végignézése után egyértelműen kedvet lehet kapni a főzéshez, és az evéshez, hiszen minden étel roppant gusztusosan van elkészítve a filmben, és olyan lelkesen főznek, mintha abban semmi nehézség nem volna.
A filmnek, de azt gondolom valójában inkább Juliának van egy sajátos humora, ami roppant szórakoztató, egyfajta amatőrség, ami egyáltalán nem zavarja, ami a mai főzőműsorokban már véletlenül sem fedezhető fel. Ő még főzni tanított, ma már csak recepteket mutatnak meg rendszerint.
Szóval aki még nem látta, én ajánlani tudom csak.
