Van egy kedves kolleganőm, akit nevezzünk mondjuk Mancikának korábban más néven írtam róla, de ez így jobb, aki igen fárasztó egy jelenség. Ma például a következő kijelentést tette miután egész addig szinte semmit nem sikerült dolgoznia: olyan fáradt vagyok. Kérdem én, mégis mibe sikerült elfáradnia, persze tudom a választ, roppan fárasztó lehet ébren lenni, no meg úgy tenni, mintha roppant elfoglalt lenék, és azt imitálni, hogy éppen nagyon dolgozom, no meg az is sok energiát kivesz, hogyha megcsördül a telefon, akkor azt mindenki által jól hallható módon nyögések közepette kibukva ne vedd fel, persze hangosan bejelentve, hogy éppen kinek a hívását nem fogadod. Aztán azon is sokat kell töprengeni, hogy olyan mélyenszántó gondolatokat produkálj, mint: Csatt van a hajadban. igen, jól látod, ez nem kérdés, ez kijelentés vagy Ma még nem ettem semmit. ez meg kitűnő magyarázat arra, hogy miért nem dolgoztam az elmúlt 3 órában és miért nem fogok még a következő kettőben sem vagy miután letetted a telefont, amin a pároddal beszéltél hangosan megkérdezd: Ugye szeret? mégis honnan sejthetnénk, hisz nem is ismerjük, no meg ha veled van, nyilván, mert különben hogy bírna elviselni?
Aztán mondjuk az is komoly erőfeszítést igénylő tevékenység, amikor mint egy reumás csiga végigvonul az egész irodán teljesen üres tekintettel és sápadt arccal, hogy azt már szinte látni is fáj.
Egyébként valószínű, ha lenne nálunk olyan, hogy a hónap dolgozója, akkor ő már megnyerte volna párszor azt a címet, mert a nyalásban baromi jó.
Egy biztos, Mancika nélkül szinte unalmas lenne az életünk.
