Irigy vagyok, irigykedem azokra, akik együtt laknak a párjukkal, irigy, mert nekik lehetőségük van esténként összebújni, egymás ölében fekve nézni a filmet a tévében, vagy csak beszélgetni elalvás előtt a sötétben. Irigylem azt, hogy amikor hazaérsz otthon vár valaki, vagy te vársz valakit haza a munkából, van ki miatt főzni, és van aki főz neked, ha nem érsz rá. Jó az, amikor éjszaka ott van melletted valaki és átölel, vagy ha reggel ahhoz van kedvetek ébredés után tudtok még egyet szeretkezni, mielőtt felkeltek. Elmondhatsz neki bármit, amikor otthon vagy és eszedbe jut, és nem kell észben tartanod addig, amíg találkoztok, hiszen lehet akkor és ott már egyáltalán nem lesz érdekes, amit mondani akarsz. Ha együtt éltek nincs lekorlátozva az idő arra a pár percre, 1-2 órára, amit találkoztok naponta, és nincs az a rossz érzés, mint amikor elköszöntök, hogy olyan jó lett volna még együtt tölteni pár percet.
Persze ennek is megvan a maga bája, és jó érzés már önmagában az is, hogy van valaki, aki rád gondol, akinek hiányzol, amikor nem vagytok együtt, de vannak pillanatok, amikor az ember ennél többre vágyik.