Emlékszem tavaly, amikor Mosonmagyaróváron jártam teljesen elképedtem, azon, hogy ott mennyivel másabbak az emberek. Nem emlékszem, hogy volt-e korábban olyan élményem, hogy még vagy 3 méterrel a járda szélétől lépkedem, és már megáll a kocsi nekem, hogy átengedjen a zebrán, emlékszem hirtelen körbenéztem, hogy mire kell vigyázzak, hogy lássam én is mit látott az a kocsis, és amikor rájöttem, hogy engem akar átengedni, akkor hirtelen zavartan sietni kezdtem, hogy ne tartsam fölöslegesen fel őt. Amikor a kollegám rájött, hogy rossz irányba indultunk és az úton elkezdett forgolódni a kocsival, akkor sem dudált ránk senki, hogy nem anyáztak, hogy mit szerencsétlenkedünk az út közepén, hanem megvártak nyugodtan, amíg irányba állunk és elindulunk. Aztán visszajöttünk Pestre, és megszólalt egyik kollegina, amikor kiléptünk a Keletiből, hogy végre zaj, szmog, és tömeg, akik nekünk jönnek.

Mondják, hogy ahogy megyünk keletre, csak rosszabb lesz, de ez nem igaz, vagyis úgy igaz, hogyha a határainkon belül megyünk, mert nyugaton megállnak a kocsik már ha közeledünk a zebrához, míg a keleti szélen ott szobrozol perceket, mire van annyi hézag a fogalomban, hogy átszaladhass, mert megállni nem áll meg neked max csak a román, de ha négysávos az út, akkor a másik sávon dudálva anyázva kerülik ki azt, aki át akar téged engedni, te meg ott állsz az út közepén, hogy na jó, de azért szeretnél teljesen átmenni, nem csak félig, ha lehet. Aztán ha átmész a határon megváltozik a helyzet megint, Romániában szintén átengedik a gyalogosokat a zebrán rendszerint.