Hajnalok hajnalán kelek, hogy korán beérjek Pestre, rohanok ki az állomásra, jön a vonat, a párom fut, hogy odaérjen, felszállunk, és elkezdünk beszélgetni, egyszer csak mond valamit, amitől mint a villám hasít belém a tudat, hogy a pénztárcámat, benne minden iratommal otthon hagytam, szóval tök fölöslegesen rohanok be a városba, mert amit el szerettem volna intézni azt így nem tudom, szóval tök fölöslegesen izgultam, vergődtem éjszaka, és keltem hajnalok hajnalán. Így viszont korán beértem dolgozni, ami nem volna baj, ha utána haza tudtam volna jönni korábban, de nem, még majdnem egy órát rá is húztam a munkaidőre, viszont megtudtam, hogy nem kell túlóráznunk, attól mert minden nap a nyakunkba zúdítanak valami újabb szart, hogy gányoljuk ki, és mindezt még a negyedév vége előtt jó volna (számoljunk együtt, az még 3 nap) nem kell bent maradni, tulajdonképpen jutunk ameddig jutunk, annak örülnek és kész. Nem elég, hogy korábban megyek, még tovább is maradok, meg is jegyezte a párom (kéne már valami jobb nevet találnom, mert ezt nem annyira szeretem), hogy micsoda ambíció így hirtelen. Ja és a legjobb, hogy holnap kezdem elölről az egészet, így aztán dupla szívás az egész. Megyek is gyorsan berakom a tárcámat a táskámba, hogy biztos vigyem holnap magammal.