A vonaton idegesít kicsit az a két ember, aki egy blokkal odább ül tőlem, és ugyanoda utazik mint én, és azzal boldogítják egymást, és a környék utasait, hogy azt taglalják, honnan ismerik egymást, aztán szinte számonkérő módon az egyik faggatja a másikat, hogy az bizonyítsa, hogy tényleg oda való ahova állítja.

Csak egy két példa:

- Szia, én ismerlek téged. B-ben laksz?
- Nem, Zs-ben.
- Akkor ismered Sz-éket?
- Melyik Sz-éket? Akik az x utcában laknak?
- Nem, akik az y utcában.

...

-Dolgoztam B-ben sokáig, mint festő.
-Az nem lehet, kivel dolgoztál?
-Gézával.
-Az nem lehet, Gézával nem dolgozhattál, őt ismerem, kinek a lakását festetted ki?

...

-Honnan jössz?
-Gy-ből.
-Hát az meg hogy lehet? Mit keresel ott?
-Dolgozom.
-Én ott voltam katona, ismerem az egész várost, 28 hónapig voltam ott. Hol laksz?

...

-Tudod mi az a fekete vonat? Én utaztam vele, azon kellett ám félni annak idején.
-'66ban jártam Pesten.
-Ez nem akkor volt, tudod mi az a fekete vonat? Korábban volt.
-Nem tudom.
-Te még akkor nem is éltél, nagyon gyerek voltál...

Aztán nagy boldogságukban, hogy találtam közös ismerősöket elkezdtek együtt borozni és pálinkázni.

Az kellett volna, hogy elkezdjenek faggatni arról, hogy én kiket ismerek az ő ismerőseik közül és kiket nem, mert én nagyjából senkit, eleve kevés embert ismerek a városban, mert már elég nagy voltam amikor odaköltöztünk, és amióta ott lakunk én már mindig másutt tanultam.