Van olyan ember, aki első ránézésre csendes, aztán, ha jobban megismered, rájössz, hogy inkább cserfes. Az a típus, aki bárkivel el tud beszélgetni, akit általában szimpatikusnak tartanak az emberek. Ő az, aki jól kijön az idősekkel. Általános benyomás róla, hogy kedves, és szimpatikus. Mégis valahogy senki nem akar vele bizalmasabb kapcsolatba kerülni, igazi barátjának fogadni, hanem inkább megtartja a két lépés távolságot. Róla mindenki azt gondolja, hogy komoly és nem érdekli a könnyed szórakozás, így abban is biztos lehet, hogy nem fogják meghívni saját korosztálya buliaira, habár valószínű nem is tévednek akkorát.

A barátság kiindulópontja a kölcsönös vonzalom, a közös pont, ami összeköt, és ha ezek hiányoznak, mert nem születik mindenki modellnek, és az érdeklődési köreink is eltérhetnek másokétól, simán előfordulhat, hogy habár kedvesnek, barátságosnak tartanak, de ugyanakkor unalmasnak és szürkének is.

Szóval van olyan ember, akiről pozitív képet alkotok, de nekem még sem kell, akár úgy is mondhatnám, hogy jó-jó, de mégsem elég jó.