A világ, ahogy én látom

Ülünk egy cukrászda teraszán egy kisváros árnyas terén, várjuk, hogy a többiek visszajöjjenek, és indulhassunk tovább, amikor a hátam mögött megszólal egy bácsi, hogy jó bulihely ugye? Először meglepődtünk, hogy akkor most mi van, kihez beszél, majd rájöttünk, hogy hozzánk. Mondtuk, hogy igen, jó hely. További hosszú percekig "beszélgettünk" pl arról, hogy nyikorog az ajtó, meg, hogy ebben a városkában jövő vasárnap reggel nyolctól lehet lovagolni a betyárnap alkalmából. Kérdezte, hogy odavalóak vagyunk-e, persze ezt az előtt, hogy ajánlotta volna a jövő hétvégi kikapcsolódást, így elmondtuk, hogy csak átutazóban vagyunk. Közben szállingóztak a többiek, az egyiküknek meg is jegyezte újfent, hogy az ajtó nyikorog, mert azt hitte, hogy dolgozó. Majd elvonult, mint aki jól végezte dolgát. Én úgy kacagtam, majd leestem a székről. Azt nem tudom, hogy sikerült pont minket kiszúrnia magának, és elmesélni a dolgokat nekünk, de sikerült.