A párom épp egy barokk operalibrettót fordít, és néha megosztja velem a fordítás forgácsait, hogy mondjak véleményt:). Most épp ilyeneket:
Gyászkendős, dermedett éjszaka után
Égen a nap csak még szebben ragyog tán,
S szívtáró örömmel tölti el a földet.
Vijjogó viharban, sikító szélben
Kis bárkám már-már elmerült a mélyben,
De partot lelt végre, hívogatót, zöldet.
---
Néked zeng most dicséretünk,
Jer, fényfürtű, fenséges szűz,
Kegyes Erény, s kísérjen szent
Ártatlanság, mennyei tűz!
---
Bárcsak ezer szívem volna, s ezer életem,
Néked szentelném én mindet, szép szerelmesem.
Egy van csupán, azt adhatom, de tudd, ez az egy
Ezer másnál hűségesebb s engedelmesebb.
Ezek azok közül valóak, amelyek nekem tetszenek, a harmadik pedig felér egy szerelmi vallomással. Nem gondolom, hogy értek a versekhez, operákhoz, inkább, mint laikus tudok róla véleményt mondani, hogy első vagy második olvasásra mennyire megnyerő, mennyire érthető.
Mások fejből idéznek verseket évekkel később is, nekem még akkor sem sikerült őket pontosan idézni, amikor tanultam, elmondtam én, csak más szavakkal a hallgatóság nagy örömére.
