Második napon egy könnyű túrára mentünk, aminek az legnagyobb nehézsége az volt, hogy el kellett kerülni az őrkutyákat, amikor elhaladtunk a csorda éjszakai szálláshelye mellett, odafele vissza tudta őket tartani a gazdája, de visszafele muszáj volt a túravezetőnknek elővenni a megvesztegetésükre szánt zsíros kenyér darabokat. Előtte, még a falu szélén mondta, hogy azok menjenek elől, akik nem félnek a kutyáktól, és középre helyezkedjenek a félősök. Majd tovább haladtunk a kopasz dombok között, és elértük a csordát, ahol a csobánt kérdeztük meg, hogy mennyire mehetünk közel a csordához, ugyanis teheneken kívül volt ott néhány bivaly is, melyek éppen a pocsolyájukban hűsöltek. A csobán azt mondta, hogy nem kell félni tőlük, de azért menjünk egy kicsit a domb oldalra fel, és inkább a másik völgybe haladjunk tovább, a biztonság kedvéért. Megállapítottuk, hogy ezt magunktól is gondoltuk volna. Majd felmentünk a domboldalon és a teteje előtt a bokrok árnyékában pihentünk meg és fogyasztottuk el tízórainkat, majd indultunk vissza. Ez egy rövid félnapos túra volt, de arra elég, hogy jól leégjek. Egyébként a domb teteje kopasz volt, és körbe lehetett látni, de annyira nekem ez a túra nem jött be, egyrészt nem voltunk túl magasan, másrészt jobb szeretem az erdős vidéket.
Azért néhány kép itt is készült:
