Kisebb szünet után folytatnám a beszámolóm a hegymászásaimról. Harmadik nap, miután este esett az eső, úgy gondoltuk érdekes lesz hegyet mászni a sárban, de azért reméltük, hogy nagyon nem lesz nagy sár, elvégre nem esett olyan sok eső, és több ismerősünk is azt mondta, hogy nem nehéz a túra. Busszal indultunk el, s kanyarogtunk keveset a völgyben, mely egy viszonylag szűk részen az erdő tövében rakott le minket. Onnan lassú menetben az erdőn keresztül haladtunk fel, néha kissé csúszkálva a sárban, majd átérve az erdőn, amely igazából nagyon kellemes volt egy tisztásra érve megpillantottuk a hátunk mögött a várat, ahova tartottunk. Igaz ekkor még elég sokat kellett menni bozótokon keresztül, de már nem nagyon emelkedve. A vár tövében aztán megtudtuk, hogy a neve egy családnevet rejt, és nem a települést, amihez tartozott, és mint sejtettem semmi köze sincs a ... Egyébként a vár tövéig feljutni egyáltalán nem volt nehéz, de onnan felmenni a romokhoz már sokkal izgalmasabb volt, mert meglehetősen meredek volt, és nem volt kiépített feljárat, mondjuk ez egy rom, és nem üzemel turistalátványosságként, és nyilván azért építették oda, mert nehéz megközelíteni, viszont jól lehet belőle látni a környéket. Felfelé is néha kellett kapaszkodni, de aztán fentről lejönni már sokkal művészibb pózokhoz vezetett. Majd tovább indulva felmentünk egy sziklaperemre, ahonnan szintén szép kilátás nyílt és a falu felé lesétálva lehetőségünk nyílt kőgazdagra szedni magunkat Szent László pénzéből, mely ott hever a lábunk előtt mindenfelé, csak kár, hogy nem lehet vele fizetni.

Egyébként nekem az erdős túrák bejönnek. Végezetül néhány kép: