Néhány hete szüretelni voltunk, ami igazán szórakoztató elfoglaltság, de ugyanakkor érdekes képet kaptam a mai vidéki, mezőgazdász társadalomról. Mi mint a szőlős gazda vendégei voltunk, és segítettünk, amit akár úgy is jellemezhetnék, hogy a nemesség, aki egy nap erejéig leereszkedett a pórnéphez segíteni, és felügyelni azok munkáját. Aztán voltak a család azon ismerősei, akik már valószínű pénzt is kaptak a munkájukért, ők olyanok voltak, mint a bérmunkások, és voltak olyanok is, akik egyértelműen csak a szüret kapcsán kerülnek kapcsolatba a szőlősgazdával, őket úgy jellemezném, hogy a röghöz kötött jobbágy, amely csak egy fokkal jobb, mint a rabszolga.
Ezen felosztásnak egész nap érzékelhető jelei voltak, az, hogy munka közben milyen módon beszéltek az embereke egymással, hogyan szólt hozzá a gazda a munkáshoz. Érezhető volt egyfajta fölényesség, lekezelő magatartás, mely minden mondatban megfigyelhető volt. Egy kérem, egy köszönöm nem hangzott el, csak a szidás, az utasítás, mely olyannyira megszokott volt már a munkások körében, hogy amikor mi kérésként fogalmaztunk meg valamit, arra nem is reagáltak. Az étkezéseknél külön, csoportokban ültünk le, és habár ugyanazt kaptuk, a mi kajánk nagyobb választékú volt, mint az övéké. Az egyenrangúságnak nyoma sem volt. Olyan volt, mintha vissza mentünk volna vagy száz évet az időben.
