Az elmúlt négy nap nem telt éppen eseménytelenül. A program a szokásos volt, ami mindig is az évnek ezen szakában. Sajnos nem mondhatom azt, hogy ez csak egy pár órás röviden letudható temetőjárás, ugyanis három nap, három város, három sírkert. Ez a program így néz már ki legalább 10 éve. Hol vannak már azok a régi szép idők, amikor még az, hogy kilátogattunk a temetőbe nekem csak olyan volt, mint egy kellemes, ugyan kicsit hosszú séta egy szép parkban. A váradi Rulikovszki temető régi része tényleg olyan, mint egy park, a bejáratnál a névadó, a 1848/49-es szabadságharc hőse, akit a helyiek nemzetiségtől függetlenül szinte szentként tisztelnek, sírhalma mindig a legjobban kivilágított, minden alkalommal ott ég a legtöbb gyertya. Szóval a programot ebben a temetőben kezdtük, itt több rokonunk, többek közt az apai nagyszüleim vannak eltemetve. Másnap a dédszüleimhez vittük ki a még élő gyerekeit, a nagybátyám és a nagynénim, akik 80 év körüli koruk ellenére olyan aktívak, hogy az már szinte irigylésre méltó, de azért elkél a segítség a sírok rendbetételéhez, amit édesanyámmal mi ketten jelentünk ilyenkor. Ez a program a távolság miatt egy egész napos elfoglaltságot jelent, habár a helyi szokásoknak megfelelően itt van a legtöbb munka is a sírokkal, ugyanis itt valamennyi sírt virágokkal tűzdelnek tele, hacsak nincs lefedve, így itt mi is ezt tettük, ami azért nem két perces munka. A harmadik napon kimentünk abba a temetőbe, ahol a másik két nagyszülőm és édesapám nyugszik, ez van a legközelebb, és itt tudunk a leghamarabb körbeérni.
Azért a hétvégének voltak kellemesebb részei is, habár a szőlő préselés nem feltétlenül az, de azért sikerült jó pár liter mustot készítenünk. A hétvégéből kimaradt az, hogy kicsit sétálgassunk Váradon, de valamennyire kárpótol a kihagyott élményért, hogy pénteken délután a párommal sétálgattunk Pesten, így aztán végülis minden volt ebben a négy napban.