Ma megnéztük Woody Allen legújabb filmjét, mely a címhez hűen Párizsban játszódik. Mondhatnám azt, hogy aki járt már Párizsban, az azért, aki meg nem az pedig azért nézze meg, de ez elég közhelyes. Azonban, ha jártál már ott, akkor sok olyan helyet láthatsz egyből a film elején, ami nosztalgikus hangulatba tud hozni.

A filmre végig jellemző egy humoros szemlélet, illetve egyféle romantika, amit maga Párizs áraszt magából. Főhősünk az író úgy véli, hogy Párizs maga volt a világ közepe a a '20-as években, és sóvárogva gondol vissza azokra az évekre, míg nem egy este... Úgy véli, hogy nem abban a korban él, ahol neki igazából kellene, ahol ő igazán jól érezné magát, a jelen nem az ő világa. Menyasszonyával közös programjai nem vonzzák őt, mondhatni tehernek érzi, a nő barátaival együtt. A Párizsban töltött idő alatt azonban megérti, hogy a múltra való nosztalgikus visszatekintés csupán addig tölti el az embert vággyal, amíg azt körüllengi a misztikus félhomály, és igazán élni csak a jelenben lehet.

A film igazán jó, nekem kifejezetten tetszett, de azért annak aki meg szeretné nézni ajánlom, hogy egy kicsit hozza magát képbe a 20. század első felének ismert művészeit illetően.