A héten látogatóban volt nálam édesanyám, és ami azt illeti jó érzés volt, hogy amikor hazajövök nem az üres lakás fogad, és van kihez szólni, eleve jó érzés, hogy egy családtag, akivel jóban vagyok, van a közelemben. Ennek ellenére volt egy olyan érzés is bennem, hogy azért a végtelenségig nem volna jó egy lakásban lakni, melyben igen erősen közrejátszott az, hogy ő nem tudja mi a szitu, nem ismeri a barátom, ami bennem úgy csapódik le, hogy vagy vele töltöm az időt, vagy a pasimmal, a kettő együtt nem jön össze, legalábbis még nem.
Ugyanakkor, amikor már tudtam, hogy megy el, akkor már nem aludtam jól, már rossz érzés volt, hogy újra egyedül leszek a lakásban, és megint inkább csak lakás lesz, mintsem otthon, még akkor is, ha szeretek itt lenni, ilyenkor ez mindig rossz érzés, rossz érzés visszacsöppenni a magányba.