A világ, ahogy én látom

Furcsa, hogy már eltelt azóta 10 év. Nálunk is egész héten visszaemlékezések vannak, ha szeretnéd az ismeretterjesztő csatornákon már napok óta találhatsz olyan műsort, amely az akkori eseményeket dolgozza fel. Ma este én is megnéztem egyet. Habár tudom jól mi a vége a történetnek, azért igazából feszülten figyeltem a történéseket, felidegesített a tehetetlenség, az, hogy a valóságban is pont úgy meg tudnak történni dolgok, mint egy rossz akciófilmben. Ilyenkor az ember mindig kicsit gyanakodva száll fel bármilyen közlekedési eszközre, és még belőlem is, aki szereti a nagyvárost azt a reakciót váltja ki, hogy minél messzebb, minél gyérebben lakott helyre menjek. Ez akkor egy újfajta esemény volt, hiszen mi itt a világ másik végén is azonnal és online kaptuk az információkat valamennyi csatornán keresztül, akkor kicsit nálunk is megállt az élet, és úrrá lett a döbbenet. Számomra még most is nehezen felfogható, hogy hogy tudják az egyik legfőbb és legkevésbé felülírható ösztönüket kikapcsolni egyesek, hiszen az élni akarás a legerősebb ösztönünk.

Habár azóta történt már sajnos máshol is hasonló eset, emlékeim szerint mégis ez okozta a legnagyobb megdöbbenést, és ez volt az egyetlen amelyiket nyomon követhettünk élő egyenes adásban. Mivel most egy kerek évfordulóhoz értünk sokkal intenzívebben próbálják feleleveníteni az emlékeket bennünk, de nem állíthatom, hogy örülök ennek.

Furcsa, hogy már eltelt azóta 10 év. Nálunk is egész héten visszaemlékezések vannak, ha szeretnéd az ismeretterjesztő csatornákon már napok óta találhatsz olyan műsort, amely az akkori eseményeket dolgozza fel. Ma este én is megnéztem egyet. Habár tudom jól mi a vége a történetnek, azért igazából feszülten figyeltem a történéseket, felidegesített a tehetetlenség, az, hogy a valóságban is pont úgy meg tudnak történni dolgok, mint egy rossz akciófilmben. Ilyenkor az ember mindig kicsit gyanakodva száll fel bármilyen közlekedési eszközre, és még belőlem is, aki szereti a nagyvárost azt a reakciót váltja ki, hogy minél messzebb, minél gyérebben lakott helyre menjek. Ez akkor egy újfajta esemény volt, hiszen mi itt a világ másik végén is azonnal és online kaptuk az információkat valamennyi csatornán keresztül, akkor kicsit nálunk is megállt az élet, és úrrá lett a döbbenet. Számomra még most is nehezen felfogható, hogy hogy tudják az egyik legfőbb és legkevésbé felülírható ösztönüket kikapcsolni egyesek, hiszen az élni akarás a legerősebb ösztönünk.

Habár azóta történt már sajnos máshol is hasonló eset, emlékeim szerint mégis ez okozta a legnagyobb megdöbbenést, és ez volt az egyetlen amelyiket nyomon követhettünk élő egyenes adásban. Mivel most egy kerek évfordulóhoz értünk sokkal intenzívebben próbálják feleleveníteni az emlékeket bennünk, de nem állíthatom, hogy örülök ennek.

A yahoo készített egy összeállítást a 10 legszebb fürdőről, mely bárki számára elérhető. A listába belekerült egy magyar fürdő is, nevezetesen a Gellért fürdő, mely a listán szereplők közül a harmadik legdrágább úgy egyébként. Az ok, amiért beszámolok most erről az, hogy ezeken a listákon nem szoktam magyar helyszínnel találkozni, ez most amolyan kivétel.

A cikk megtalálható itt.

A yahoo készített egy összeállítást a 10 legszebb fürdőről, mely bárki számára elérhető. A listába belekerült egy magyar fürdő is, nevezetesen a Gellért fürdő, mely a listán szereplők közül a harmadik legdrágább úgy egyébként. Az ok, amiért beszámolok most erről az, hogy ezeken a listákon nem szoktam magyar helyszínnel találkozni, ez most amolyan kivétel.

A cikk megtalálható itt.

Ezen a napon már nem volt szervezett túra, de hallottuk, hogy nagyon szép és érdemes elmenni a Tordai sóbányába, így útra keltünk. A bányába termelés már nem folyik, hanem egy szórakoztató komplexum lett kialakítva benne játékokkal (minigolf pálya, tekepálya, óriáskerék), koncertteremmel többszáz lépcsővel, ha jól emlékszem több, mint 400 lécsőt mentünk lefele, csónakázótóval. Amikor mentünk le, az elején nehezen viseltem, hogy egyre mélyebben vagyunk, de mivel elég tágas terek voltak, így elmúlt. Kipróbáltuk a visszhang termet, majd bementünk a nagy csarnokba, aminek a tetején a körfolyosó tökéletesen alkalmasnak bizonyult arra, hogy előjöjjön a tériszonyom, és alig vártam, hogy leérjünk a kb 13 fordulónyi lépcsőn, ami több, mint 90 métert vitt le. Körbenéztünk majd tovább ereszkedtünk a csónakázó tóhoz, ami még lejjebb volt, és egy szűkebb lépcsősor vezetett le, ahol akkora volt a szembe forgalom, hogy azt gondoltuk lent már nem maradt senki, volt olyan, hogy percekig álltunk a falhoz kenődve, csak hogy végre tovább tudjunk menni egy fordulónyit. A tavon lehetett csónakázni, amit mi meg is tettünk. A tó helyenként alig pár centi, másütt pedig 8 méter mély, és a közepén egy természetes sósziget áll. Egyébként az egész teremben kellemes relax zene szólt. Felfelé úgy döntöttünk, hogy kipróbáljuk a panoráma liftet, ami nem volt kevésbé félelmetes, mint a fenti körfolyosó, amire hosszú perceket kellett várni, hogy sorra kerüljünk, de megérte.

Felülről a körfolyosóról nézve az egész olyan látványt nyújtott, mintha egy űrállomás lenne a terem aljában egy sci-fi filmben.

Ezen a napon már nem volt szervezett túra, de hallottuk, hogy nagyon szép és érdemes elmenni a Tordai sóbányába, így útra keltünk. A bányába termelés már nem folyik, hanem egy szórakoztató komplexum lett kialakítva benne játékokkal (minigolf pálya, tekepálya, óriáskerék), koncertteremmel többszáz lépcsővel, ha jól emlékszem több, mint 400 lécsőt mentünk lefele, csónakázótóval. Amikor mentünk le, az elején nehezen viseltem, hogy egyre mélyebben vagyunk, de mivel elég tágas terek voltak, így elmúlt. Kipróbáltuk a visszhang termet, majd bementünk a nagy csarnokba, aminek a tetején a körfolyosó tökéletesen alkalmasnak bizonyult arra, hogy előjöjjön a tériszonyom, és alig vártam, hogy leérjünk a kb 13 fordulónyi lépcsőn, ami több, mint 90 métert vitt le. Körbenéztünk majd tovább ereszkedtünk a csónakázó tóhoz, ami még lejjebb volt, és egy szűkebb lépcsősor vezetett le, ahol akkora volt a szembe forgalom, hogy azt gondoltuk lent már nem maradt senki, volt olyan, hogy percekig álltunk a falhoz kenődve, csak hogy végre tovább tudjunk menni egy fordulónyit. A tavon lehetett csónakázni, amit mi meg is tettünk. A tó helyenként alig pár centi, másütt pedig 8 méter mély, és a közepén egy természetes sósziget áll. Egyébként az egész teremben kellemes relax zene szólt. Felfelé úgy döntöttünk, hogy kipróbáljuk a panoráma liftet, ami nem volt kevésbé félelmetes, mint a fenti körfolyosó, amire hosszú perceket kellett várni, hogy sorra kerüljünk, de megérte.

Felülről a körfolyosóról nézve az egész olyan látványt nyújtott, mintha egy űrállomás lenne a terem aljában egy sci-fi filmben.

Már reggel éreztem, hogy ez a nap nem az igazi, amikor reggel mire kiértem a vonathoz már szakadt az eső, a metró fele olyan sűrűn járt, mint eddig, amikor pedig szálltam le az előttem lévő úgy engedte el a kapaszkodót, hogy az fejbe vágott. A villamos is úgy indult, hogy két percig semmi, aztán kb 20 másodperc alatt kettő is.

Na de a következő videó azért egy vidámságot lopott a délutánomba:

Már reggel éreztem, hogy ez a nap nem az igazi, amikor reggel mire kiértem a vonathoz már szakadt az eső, a metró fele olyan sűrűn járt, mint eddig, amikor pedig szálltam le az előttem lévő úgy engedte el a kapaszkodót, hogy az fejbe vágott. A villamos is úgy indult, hogy két percig semmi, aztán kb 20 másodperc alatt kettő is.

Na de a következő videó azért egy vidámságot lopott a délutánomba:

Van a zacskókon az a fekete jelzés, hogy itt nyílik, de nekem az a tapasztalatom, hogy az sokszor az egész zacskó legszilárdabb pontját mutatja meg, bárhol máshol könnyebb kinyitni, szóval akár annak is nevezhetnénk ezt a jelzést, hogy na itt nem nyílik.

Van a zacskókon az a fekete jelzés, hogy itt nyílik, de nekem az a tapasztalatom, hogy az sokszor az egész zacskó legszilárdabb pontját mutatja meg, bárhol máshol könnyebb kinyitni, szóval akár annak is nevezhetnénk ezt a jelzést, hogy na itt nem nyílik.