A világ, ahogy én látom

Röviden szívás, mert nem elég, hogy meleg van, te még igyál meleg teát, és ne egyél hideg fagyit, ne igyál hideg vizet. Ja és amúgy nem tudod eldönteni, hogy most mitől is van meleged. Amikor az ember rövidujjúban járkál akkor nincs is olyan megfázás tudata, mert azt valahogy a télhez köti, vagyis én biztos.

Röviden szívás, mert nem elég, hogy meleg van, te még igyál meleg teát, és ne egyél hideg fagyit, ne igyál hideg vizet. Ja és amúgy nem tudod eldönteni, hogy most mitől is van meleged. Amikor az ember rövidujjúban járkál akkor nincs is olyan megfázás tudata, mert azt valahogy a télhez köti, vagyis én biztos.

Már majdnem azt hittem, hogy hűvös van, de aztán előbújt a nap a felhő mögül és rá kellett jönnöm, hogy ugyanolyan meleg van, mint eddig és még mindig éget a nap.

Már majdnem azt hittem, hogy hűvös van, de aztán előbújt a nap a felhő mögül és rá kellett jönnöm, hogy ugyanolyan meleg van, mint eddig és még mindig éget a nap.

Kisebb szünet után folytatnám a beszámolóm a hegymászásaimról. Harmadik nap, miután este esett az eső, úgy gondoltuk érdekes lesz hegyet mászni a sárban, de azért reméltük, hogy nagyon nem lesz nagy sár, elvégre nem esett olyan sok eső, és több ismerősünk is azt mondta, hogy nem nehéz a túra. Busszal indultunk el, s kanyarogtunk keveset a völgyben, mely egy viszonylag szűk részen az erdő tövében rakott le minket. Onnan lassú menetben az erdőn keresztül haladtunk fel, néha kissé csúszkálva a sárban, majd átérve az erdőn, amely igazából nagyon kellemes volt egy tisztásra érve megpillantottuk a hátunk mögött a várat, ahova tartottunk. Igaz ekkor még elég sokat kellett menni bozótokon keresztül, de már nem nagyon emelkedve. A vár tövében aztán megtudtuk, hogy a neve egy családnevet rejt, és nem a települést, amihez tartozott, és mint sejtettem semmi köze sincs a ... Egyébként a vár tövéig feljutni egyáltalán nem volt nehéz, de onnan felmenni a romokhoz már sokkal izgalmasabb volt, mert meglehetősen meredek volt, és nem volt kiépített feljárat, mondjuk ez egy rom, és nem üzemel turistalátványosságként, és nyilván azért építették oda, mert nehéz megközelíteni, viszont jól lehet belőle látni a környéket. Felfelé is néha kellett kapaszkodni, de aztán fentről lejönni már sokkal művészibb pózokhoz vezetett. Majd tovább indulva felmentünk egy sziklaperemre, ahonnan szintén szép kilátás nyílt és a falu felé lesétálva lehetőségünk nyílt kőgazdagra szedni magunkat Szent László pénzéből, mely ott hever a lábunk előtt mindenfelé, csak kár, hogy nem lehet vele fizetni.

Egyébként nekem az erdős túrák bejönnek. Végezetül néhány kép:

Kollegina a minap megállapítja, hogy elég sok a munka, bele kéne húznunk, majd fogja magát és elkezd telefonálni privát ügyeit intézve hosszú-hosszú perceken keresztül. Nyilván úgy ítélte meg, hogy minket többieket annyira zavarna, ha nem tudná elintézni az összes fontos magánügyét munkaidőben, hogy mi is hallhassuk, hogy mi történik, hogy az már a munkánk rovására menne, és nem venné a szívére, ha mi lassabban tudnánk dolgozni, mert azon izgulnánk, hogy vajon mit nem sikerült még elintéznie, mivel ő is dolgozik.

Zuhanyzás után már kínszenvedés.

Biztos nekem sem a régi már a toleranciaküszöböm, de egy hét alatt kétszer szóltam rá másokra, hogy rossz helyen állnak a mozgólépcsőn. Persze mondjuk azért, mert útban voltak. Első alkalommal láttam a mozdulatából, hogy csupa "jóindulatból" állt elém, hogy ne tudjak haladni, valahol el is érte a célját, mert én secpec felhúztam magam, de visszatartani nem tudott igazán, mert ahogy mondtam neki, hogy álljon félre, a hangsúly hallatán egyből el is engedett, akivel éppen telefonon beszéltem, meg is jegyezte, hogy elég határozott voltam. Második esetnél először kedvesen szóltam, hogy legyen kedves átállni a másik oldalra, melyre nem volt semmi reakció, másodjára meg is kocogtattam a vállát, gondolván biztos nem vette észre, hogy hozzá beszélek, ekkor már a reakcióból látszott, hogy őt egyáltalán nem érdekli, hogy így nem lehet normálisan elmenni mellette, mert közben sikerült beállnia középre, amivel én jól jártam, mert habár nekiütköztem valamennyire, de elfértem mellette, miközben már határozottan közöltem vele, hogy de a másik oldalra kell állni, amire még magyarázott valamit, de azt már nem hallottam, mert közben haladtam felfelé.

Szóval olyan nagy elvárás, hogy ha már valaki metrózik, akkor ismerje a hozzá kapcsolódó illemet, és alkalmazza is?

Az jutott eszembe, hogy vajon milyen lenne, ha egy napra valaki más bőrében lehetnék, vajon élvezném, izgalmasabbnak találnám mások életét, mint a sajátomat?