A világ, ahogy én látom

Miért van az, hogy bármerre megyek, mindenfele azzal találkozom, hogy olyan emberek töltenek be olyan posztokat, és végeznek olyan feladatokat, amelyekre teljesen alkalmatlanok? Persze nyilván csak szerintem van így, és csupa elfogultságból gondolom azt, hogy én jobban tudnám azt csinálni, mint az adott ember, vagy ha nem is jobban, de másként. Persze van olyan dolog, amit én el se vállalnék, és néha annak se kellett volna elvállalnia, aki csinálja. Azért mondtam, hogy nyilván csak szerintem, mert ugye azt az adott személyt valaki felvette arra a posztra, és valaki ott is tartja, és nyilván meg is van győződve arról, hogy egyrészt jól döntött, másrészt jól dolgozik az alkalmazottja.

Lehet azért is teszek fel ma annyi kérdést, mert délután hallgattam egy előadást, ahol gyakorlatilag 40 percen keresztül minden mondat kérdő mondat volt, olyan szinten, hogy már szinte köszönteni is úgy köszöntöttek: Köszöntöm Önöket? Nem is értem, hogy lehet az, hogy ha valaki azzal keresi a kenyerét, hogy beszél, akkor hogy nem tud mégsem beszélni rendesen?

Vajon ahol az ország véget ér, ott véget ér a magyarság is? Vajon, ha egy tehetségkutatót nálunk egy határontúli magyar nyer meg, akkor az ellopta a helyet egy magyartól? Ő már nem is magyar? Tulajdonképpen ki számít magyarnak? Az aki Magyarországon született, vagy az aki magyarul beszél, vagy az, aki annak érzi magát, legyen a világ bármely csücskén? Vajon a bennszülöttek között van olyan, aki inkább magyar, mint a másik?

Tényleg jó volna az bárkinek is, ha az ország teljesen homogén lenne? Elvesz az valamit tőlünk, hogyha etnikailag heterogén társadalom vagyunk, vagy inkább hozzáad?

Vajon egy dal ugyanazt kell jelentse mindenki számára? Biztos, hogy csak akkor lehet hitelesen előadni egy számot, ha átéltük ugyanazt, mint az eredeti előadó, vagy el tudjuk játszani, hogy átéltük?

Ezek a kérdések jutottak most így hirtelen eszembe, ahogy néztem a tévét, és megfogalmazódott már bennem egyfajta válasz is a kérdésekre, de most még hagyom azokat érlelődni egy kicsit. Addig azonban szívesen veszem bármelyikőtök válaszát ezen kérdésekre.

Állítólag a régiónkban mi vagyunk a legstresszesebbek.

Nevezhetjük akár így is, az új találkahely, vagy közösségi tér, ahol a legtöbb ember megfordul, és mindig tele van emberrel, és hangos morajlás tölti be a teret a sok duruzsoló embertől. Hát ez alapján még akármiről beszélhetek, ugye?:)

Lehet csak az ismerős dallam miatt, de kifejezetten tetszik:

Vannak dolgok, amiről szívesen írnék, csak nem akarom összecsapni, és nincs időm és energiám rendesen kifejteni.

Röviden és tömören, lényegre törően, valaki más által megfogalmazva:

"Tudjátok mi történt a kormányváltás alkalmával???

Egy óvatlan pillanatban, amikor nem figyeltünk oda kicserélték a szánkban a faszt!" 

Anyuka és kisfia beszélget:

- Mi megy a csőben?
- Gáz.
- Mi az a gáz?
- Nem tudom, valami üzemanyag, olyan mint a benzin, vagy a villany.

Szegény gyerek mostmár tudja mi az a gáz, világos leírást kapott róla egy felnőttől. Egyébként az sem elhanyagolható tény, hogy a cső, amiről szó volt inkább távfűtés meleg vizes vezetéke lehetett, semmint gázvezeték. Persze jó kérdés, hogy mondjuk én vagy te hogy mondanánk el egy kisgyereknek, hogy mi az a gáz.

Van, amikor azt érzed, hogy nélküled nem úgy haladnak a dolgok, mint ahogy kellene, hogy haladjanak, és haladhatnának is optimális esetben, de mégsem bírsz befolyással azok alakulására, mert nem fogadják el a közbenjárásodat. Persze az is benne van, hogy semmi nem lenne másként, ha te is belefolynál aktívan, és nem csak szemlélő lennél, tehát az egésznek nincs jelentősége, de ez így nem tud kiderülni.

Idegesítő az a tehetetlenségérzés.

Megfigyeltem magamon, hogy a munkahelyen szinte mindig úgy köszönök el a telefonálás végén, hogy "...nincs mit, szívesen." Annyira megszoktam, hogy segítségkéréssel, kérdéssel hívnak fel, hogy néha akkor is így köszönök el, ha valami teljesen másról beszélgetünk.

Mondjuk amikor külső vonalat veszek fel, és a cég nevét is mondva mutatkozom be, azt olyan gyorsan hadarom el, hogy a többiek mindig azon mulatnak.

Velem nehéz hajba kapni, ellenben én sokkal könnyebben hajba tudok kapni másokkal. Ennek az az oka, hogy nekik van hajuk, az enyém meg riktaszép, így nagyon ügyes kell legyen aki hajba tud velem kapni.