A világ, ahogy én látom

Fogorvos asszisztense a betegnek: -Késett, és már elpakoltuk a műszereket, nem biztos, hogy el tudjuk ma látni, jöjjön vissza holnap.

Mindezt úgy, hogy az alatt a másfél óra alatt, amíg én ott vártam (szerencsére nem rájuk) egy darab betegük nem volt, és a rendelési időből még másfél óra hátra volt.

A beteg meg elnézést kért, és megbeszélték, hogy mikor jön vissza holnap.

Biztos azért nem sikerült azt mondani, hogy késett, de várjon egy kicsit, mindjárt hívjuk, mert az nagyon felborította volna a napirendjüket, melyben az szerepel, hogy egész nap nem dolgozunk csak pletyizünk.

A tv-ben éppen Hofi megy, és hát hihetetlen, hogy mennyire aktuális most is, vagy most megint, amit mond.

Pl amit az utakról mond, vagy amit arról, hogy merre tart az ország.

- Miss Pety, szeretné megforgatni a kést a hátamban?
- Hát persze drágám, bármikor.

És megfordul, elsétál, anélkül, hogy egy másodpercig is gondolkodna azon, hogy mit is mondott:)

Hát ez az, ami miatt akárhányszor is nézem, mindig szórakozni tudok rajta, azon, ahogy a kisvárosi egyszerű embereket bemutatja.

Hát időjárás előrejelzésként hallottam a hétvégére azt, hogy hideg lesz és havazik, meg azt is, hogy meleg és süt a nap. Na most az van, hogy hideg az nincs, hó sem hullott, melegnek sem feltétlenül nevezném azért az időt, a napot meg már meg sem ismerném, ha látnám. Ellenben van helyettük jó kis nyálkás ködös idő, nevezhetjük tipikus későősznek, vagy télnek is, vagy akár undinak is, de a szmötyi is találó. Mindenesetre eléggé lehangoló.

Írt egy hosszabb bejegyzést Captain, melyre ott is megírtam ezt a hozzászólást, de úgy gondoltam, hogy itt is kiteszem:

"Szerintem az fb hihetetlenül kaotikus, én pl onnan soha nem tudok meg semmit, nem is nagyon használom a hasonló oldalakat sem. Egy blogban sokkal inkább elmondhatom a gondolataim mint az ilyen oldalakon, ahol gyakorta zavaró lehet, hogy tudom, hogy kik olvassák, főleg ha nem is nekik szánnám a mondandóm. A twitter és társai pedig szerintem még egy blognál is személytelenebbek, legalábbis szerintem, vagy számomra.
A blogoknak is van persze problémája, hisz személytelen, és nem biztos, hogyha már ismerem azt aki olvas, akkor ugyanúgy leírom a gondolataim, ahogy ismeretlenségbe burkolózva. Amúgy egy idő után természetesen felmerül az igény az emberben, hogy megismerje azokat, akiket olvas, akikkel "cseveg". A blog nem olyan, mint egy személyes ismeretség, de a többi lehetőség sem olyan.
Ahogy mondod a bloggerek különböző személyiségek, nem vagyunk egyformák, és ha csak a meleg blogokat nézzük legtöbbször semmi más közös sincs bennünk, csak az a tény, hogy melegek vagyunk, de pl én nem csak meleg blogokat olvasok. Így közösséget sem lehet építeni, vagy csak nagyon nehezen. A közösség épülése ellen dolgozik az is hogy nagyon sokan mennek külföldre, így a lemorzsolódáshoz hozzájárul a lassan áthidalhatatlan földrajzi távolság is. És ha figyelembe veszed azt is, hogy jelenleg kis hazánkban elég kaotikus az élet, az emberek minden gondolata a pénzhiány, és a nehézségek körül forog, és nincs ideje, kedve és energiája a közösségekkel, és a barátokkal foglalkozni, ha mégis, azzal szembesül, hogy még az ilyen társaságokban is előbb vagy utóbb terítékre kerül a politika, a gazdaság, a pénz, pont azok a témák, amelyek a nap minden percében foglalkoztatják, és amelyektől szeretne végre szabadulni, kicsit kikapcsolni.
Ezek fényében ne csodálkozz, ha most rosszabb a közösség, mint volt régebben. Reméljük lesz még jobb."

Ezt még annyival egészíteném ki, hogy furamód nekem kevésbé furcsa az, hogy kiállok egy halom idegen ember elé, és bemutatok egy várost, mint az, hogy találkozzak valakikkel, akik már valamilyen szempontból ismernek, és már van egy képük rólam, ami alapján valamilyennek képzelnek, valahogy megítélnek, és nem tudom előre, hogy az pozitív vagy negatív kép rólam a fejekben.

A kérdés az, hogy jó döntés-e, ha lépünk és nem csak várjuk, hogy történjenek a dolgok?

Nem lehet tudni, hogy ezzel jót vagy rosszat teszünk magunknak, de ha csak várunk, és rossz marad a közhangulat, akkor az biztos, hogy csak rossz, és erre megy ki a játék.

Túl fiatal vagyok én még az efféle taktikai utálkozáshoz, ami nálunk megy.

Rájöttem, hogy szeretek gokartozni, habár lassú vagyok, és óvatos egyesekhez képest,  de élvezem, szórakoztat, és biztos kis gyakorlás után jobban mernék én is menni, de nem zavart, hogy szinte utolsó voltam, mert azért nem is voltam az, de első sem.

Mivel olyan kitűnő bent a hangulat, így pont megfelelő az alkalom egy kis csapatépítésre, amit holnap meg is ejtünk, biztos jó lesz.

De nem saját tollamból, hanem egy cikk, ami megtetszett annyira, hogy ide kitegyem. A cikk az fn24-en jelent meg, és itt olvashatjátok.