A világ, ahogy én látom

Ha felhívok egy szerelőt, hogy ez és ez a problémám, és az Ön számát adták meg, hogy tud nekem segíteni, szóval mondhatni tárcán kínálom a lehetőséget egy munkára, akkor azon mennyit kell dolgozni, hogy elcsessze?

Hát elárulom nem sokat, alig kell kétszer 2-3 percet beszélni, és már le is mondtam szolgáltatásairól. Első beszélgetés alkalmából, amikor elmondtam, hogy szeretném átmosatni a radiátoraim, akkor azzal nyitott, hogy reméli, hogy nem valakitől hallottam ezt a hülyeséget - kvázi én vagyok a hülye, egyébként az ötlet nem saját kútfőből származik, hanem egy szerelőtől, akit ismerek, csak 250 kmre lakik innen - mert ilyet ők már nem csinálnak, vegyek új radiátorokat, - elvégre abból sokkal többet lehet kaszálni -  melyet természetesen ő el tud nekem intézni. Megbeszéltük hol lakom, és mondta, hogy pont ebben az épületben dolgoznak, és reggel fel is tudja mérni a lakást és megbeszélni a részleteket, hívjam fel reggel. Második beszélgetés másnap reggel: hívom, hogy akkor mikor jön, mondja, most a kollegája valahol terepen van, ha visszajön akkor fel tud jönni, mert most éppen munkalapokat tölt ki - miért fontos infó, hogy munkalapokat tölt ki? - kérdeztem, hogy kb mikorra várható, mire megbeszéltük, hogy fél órán belül feljön, ami pont jó nekem, mert utána el kell mennem, na azóta is jön, csak még nem ért ide, végülis messze van a pince, nem elég hozzá 1 hét, hogy felérjen onnan. Igazából már éreztem, amikor beszéltünk, hogy nem annyira akarja ő ezt a munkát, nem is akar kijönni, mert mindig próbált kibújni a feladat alól. Szóval ez a két rövid beszélgetés pont elég volt arra, hogy lemondjak szolgálatairól.

Van egy program, aminek nagyjából az lehet a célja, hogy beszélgess másokkal, idegenekkel is akár, de nem olyan mint egy chat. Nem tudom, hogy hogy sikerülhet, ha én ezt a programot nem is használom, az, hogy mégis kapok egy drótpostát, miszerint valaki ott üzent nekem. Ami azt illeti nem is akarom használni, mert hallottam már róla olyat is, hogy az ember ott saját magától kap üzenetet még azután is, hogy már törölte magát a rendszerbe. Nekem nincs kedvem saját magammal a neten keresztül társalogni, mert az azért mégis csak túlzás lenne.

Második napon egy könnyű túrára mentünk, aminek az legnagyobb nehézsége az volt, hogy el kellett kerülni az őrkutyákat, amikor elhaladtunk a csorda éjszakai szálláshelye mellett, odafele vissza tudta őket tartani a gazdája, de visszafele muszáj volt a túravezetőnknek elővenni a megvesztegetésükre szánt zsíros kenyér darabokat. Előtte, még a falu szélén mondta, hogy azok menjenek elől, akik nem félnek a kutyáktól, és középre helyezkedjenek a félősök. Majd tovább haladtunk a kopasz dombok között, és elértük a csordát, ahol a csobánt kérdeztük meg, hogy mennyire mehetünk közel a csordához, ugyanis teheneken kívül volt ott néhány bivaly is, melyek éppen a pocsolyájukban hűsöltek. A csobán azt mondta, hogy nem kell félni tőlük, de azért menjünk egy kicsit a domb oldalra fel, és inkább a másik völgybe haladjunk tovább, a biztonság kedvéért. Megállapítottuk, hogy ezt magunktól is gondoltuk volna. Majd felmentünk a domboldalon és a teteje előtt a bokrok árnyékában pihentünk meg és fogyasztottuk el tízórainkat, majd indultunk vissza. Ez egy rövid félnapos túra volt, de arra elég, hogy jól leégjek. Egyébként a domb teteje kopasz volt, és körbe lehetett látni, de annyira nekem ez a túra nem jött be, egyrészt nem voltunk túl magasan, másrészt jobb szeretem az erdős vidéket.

Azért néhány kép itt is készült:

Most először gondoltam azt, hogy kimegyek a Szigetre egy koncertre, erre olyan rossz idő lett ma, hogy a végén inkább mégsem mentünk, mert a jegyért sorban állva csak egy szélvihar és egy nagy zuhé volt, ami eltántorított. Na majd legközelebb, amikor újra csak egyszer összeáll a Gesztivál.

A túrák sorrendjét kicsit befolyásolta, hogy nem minden túrára volt hely akkor, amikor mi szerettünk volna menni, így kicsit felcseréltük a túrákat, és első nap egyből egy közepes, helyenként nehéznek minősített túrán kötöttünk ki. Reggel viszonylag korán indultunk, de ez csak viszonylagos, mert magyar idő szerint volt csak korán, és előttünk már vagy 6-7 túra elindult, volt olyan is ami már két órával korábban. Na de elindultunk mi is. Elsőnek buszoztunk vagy 30 km-t, mert túránk nem táborhelyünktől indult, hanem Kopándról. Ott bementünk egy völgybe, valameddig egy erdei úton haladva, de ez egy igen rövid szakasz volt, és már szóltak is, hogy na állj és cipőcsere, innentől kezdve már vizes túra, nem soká áthaladunk először a patakon, és aztán még számtalanszor, és nem hídon. A patak egyébként egy gyors folyású hegyi patak, melyben próbáltunk itt ott természete gázlókon áthaladni attól függően, hogy melyik oldalt van akkora száraz terület, ahol elfér egy ember. Volt aki végig tudott úgy menni, hogy nem lett mégcsak vizes sem a cipője, de olyan kellemes volt a víz, hogy én még ácsorogtam is benne néha. Volt ahol át lehetett rajta úgy menni, hogy kőröl kőre lépve víz mentesen, volt olyan is, ahol az választhattunk, hogy iszapba süllyedve megyünk, vagy sziklát mászunk, és volt ahol muszáj volt sziklát mászni, úgy hogy egyszerre csak két három ember fért el a szikla tetején, így volt amikor a sziklához lapulva a falon mászás közben vártuk, hogy tovább tudjunk haladni. Nagyon szép volt, csak mivel kicsit túlvállalták a létszámot, így lassan haladtunk, és sajnos a túra további része elmaradt, csak a Túri hasadék felső végén előbukkanás után egy több kilométeres tűző napon végiggyalogolós szakasz várt még ránk, melynek során megcsodáltuk az A3-mas autópályát egyik, majd másik oldalról és felülről is, miközben majdnem megkerültük Tordát, és a Tordai hasadéknál sem volt már idő lemenni megnézni azt is, csak a buszra tudtunk felszállni. Még így is jobban jártunk, mint a következő napokon, mert a túra legérdekesebb része a hasadékon való végighaladás a patakban nekünk meg volt, a következő két napon viszont már nem vitték őket végig egyik hasadékon sem teljesen. Egyébként az autópálya látogatós, kukoricatáblák közt gyalogolós túrarészről mindenki lemondott volna, az sokat rontott az élményen, a buszhoz már teljesen  szétszakadva és nyűgösen ért a csoport.

Jó tanács azoknak, akik ilyen vizes túrát választanak, hogy mindig menjenek a csapat elején, mert még így is volt olyan szakasz ahol csúszott, és nem éppen kellemes érzés egy szikla tetejéről ereszkedve az, amikor érzed, hogy a lábad nem áll biztosan és csúszik lefelé.

Néhány képet megtaláltok itt:

Némelyiket egyáltalán nem zavarja, hogy vizes lesz, vagy vízben van.

Arra gondoltam, mert az utóbbi egy hétben kétszer is nagyon jól szórakoztam amikor barkochbáztunk, hogy akkor indítok itt is egy ilyen játékot, hátha szórakozok egy jót itt is:)

Szóval gondoltam valamire:)

Kérdezzetek és én válaszolni fogok:)

A BKV új kihívás elé állított augusztusban. Úgy döntöttek, hogy a hármas metrón elég fele annyi szerelvény csúcsidőben, mint korábban, úgyis szokni kell lassan a tanév alatti zsúfoltságot. Csak arra nem gondolnak, hogy lehet, hogy az ember megszokta, hogy x perc alatt eljut ából bébe, és igen bosszantó, hogyha az egyik metróról nem lehet úgy átszállni a másikra, hogy ne várnánk 4-4,5 percet, mert úgy vannak időzítve, hogy akárhogy rohanok mindig csak az állomásról kiguruló metrót láthatom. Ezzel csak az a problémám, hogy normál körülmények között 5 perccel a vonat indulása előtt érek az állomásra, de most ezzel a bónusz várakozással nagyjából 1 perccel a vonat indulása előtt szállok le a metróról, és a napi előre nem tervezet kocogást megejtve talán elérem a vonatot és a sípszó előtt még fel is tudok rá szállni. És hogy ez nem csak nekem jelent problémát mutatja az is, hogy nem egyedül kocogok, hanem minimum 3-4 másik emberrel. Sajnos azért, hogy tutira elérjem a vonatot nem indulhatok el a munkahelyről hamarabb, hisz a munkaidő végét azért meg kell várni.

Azért kíváncsi lennék mi okból ritkították meg most a járatokat, mert nem lett kevesebb utas.

Ma séta közben elhaladtam egy általános iskolás korúakból álló csoport mellett, s közben hallottam, hogy a következő "kedves" szavakat intézik egymáshoz: Ku**a anyád. Erről eszembe jutott, hogy igazából nem is kellene ezen meglepődnöm, hiszen 14 éves koromban már az akkori 6-8 évesek igazán sokkolóan kiábrándítóan közönségesek, és hihetetlenül pimaszok, neveletlenek voltak. A kolink egy általános iskola udvarán volt, ahova elsősök és másodikosok jártak. Délután, amikor mi mentünk haza a gimiből, és ők kint játszottak az udvaron nemegyszer hallottunk olyanokat, hogy tátva maradt a szánk is, a lányok néha úgy jöttek be, hogy az első székre leültek, mert olyan szöveget adtak elő a kicsik, olyan szinten kezdtek ki velük, hogy abba belesápadtak. A legjobban mégis az maradt meg, amit egy kislány a mászókán átfordulva azt kiáltja: Suhan a pina. Mégis honnan tudja egy 7 éves kislány azt a szót, hogy pina? És hogy lehet az, hogy már egy 14 éves gyerek is besokkal attól, amit megenged magának egy 7 éves?