A világ, ahogy én látom

Egyrészt úgy érzem, hogy pl fél kiló kenyeret megvenni annyiért, amennyiért akár egy kilót is lehetne fölösleges pénzkidobás, másrészt ha meg megveszem az egy kilót, viszont annak a fele rám romlik, akkor nem spóroltam semmit.

Hát igen, ez az, amikor az ember árérzékeny. Ez egy dupla csapda, egyrészről akkor sajnálom kiadni a több pénzt kevesebbért amikor megveszem, másrészt, ha akkor az olcsóbbat veszem, de azt a végén mégsem tudom teljesen elhasználni, akkor meg sajnálom, hogy olyasvalamiért adtam ki pénzt "fölöslegesen", amit kidobok, kvázi pocsékolok.

Van az a mondás: olcsó húsnak híg a leve. De vajon tényleg így van-e még mindig. Maradjunk csak a kenyeres példánál. Teszem azt veszek egy félkilós mindenféle csodával megspékelt cipót, akkor az tovább fog elállni a kenyeres kosaramban, mint az amelyből egy kilót kapok ugyanannyiért? Hát a csodák között szerepelnek tartósítószerek akkor nyilván, de ha mindkettő friss termék, akkor már egyáltalán nem biztos. Mert ma már nem feltétlenül az ár a minőség záloga, legalábbis szerintem. Az ár ma már sokkal inkább a sznobság és márka elismertségének kifejezője, semmint a minőségé.

Persze azért van olyan eset is, amikor az olcsóság mellé gyenge minőség is társul, ez vitathatatlan, de nem megdönthetetlen állítás.

Mindannyian hallottunk már arról, hogy globális felmelegedés, de úgy gondolom nem szoktuk olyan véresen komolyan venni, mert igazából nem látványos, és kézzel fogható az átlag ember számára. Hallottunk már arról is, hogy ez azzal jár, hogy olvadnak a jégsapkák, melynek következtében emelkedik a világtengerek szintje. Ezek megint olyan dolgok, amelyek felett egy legyintéssel elmennek sokan, hiszen hol van ide az északi sark, különben is ott hideg van, legalább kevésbé fognak fázni az ottaniak, ha nem lesznek állandóan jég alatt, meg hol van tőlünk a legközelebbi tenger, hol érint az minket, ha pár centivel magasabban áll a vízszintje?

Elfeledkeznek arról, hogy azok a változások közvetve ránk is hatnak, például azáltal, hogy az egész bolygó melegebb lesz, kevesebb eső fog esni, amely ugye nálunk is forró és aszályos nyarakat fog eredményezni, ami közvetlenül is ki fog mind a szervezetünkre, mind a pénztárcánkra is hatni, és nem kellene addig várni vele, ha tehetünk már most is az ellen, hogy eljussunk addig.

A tenger vízszintjének emelkedése azonban már van ahol most is problémát okoz, van egy ország, amely már meg is állapodott egy másikkal, hogy állampolgárait szépen lassan, de teljes egészében át fogja telepíteni, mert ha minden így marad az az ország fizikailag is meg fog semmisülni, egyszerűen eltűnik a föld felszínéről, szó szerint.  És nem egy háborúnak a következményeként, hanem békeidőben. Ez az ország egyébként Tuvalu. Szörnyű lehet úgy élni, hogy tudod, hogy még a te életed során el kell hagyd szülőfölded, mert az meg fog semmisülni, és eltűnik örökre.  Persze mondhatjuk azt újfent, hogy hol érdekel az bennünket, hisz oly messze van innen, a világ másik végén, de az igazság az, hogy mi is legalább annyira ludasok vagyunk az ő tragédiájukban, mint bárki más a fejlett és fejlődő országokban, hiszen itt nem arról van szó, hogy az a nagyjából 10000 ember él olyan hihetetlenül önpusztító életet, hogy a sziget belerokkan, hanem arról, hogy az a közel 7 milliárd ember, aki a bolygón él együttesen és úgy, hogy az már befolyásolja a bolygónk éghajlatát is.

Az nagyon gáz, hogy én eddig azt gondoltam, hogy a Twist in my Sobriety című dalt egy férfi énekli? Mert ha csak hallgatom, tisztára olyan, legalábbis az én bot fülemnek.

Hallottam már azt a nevet is, hogy Tanita Tikaram, de ő nekem csak egy vicces nevű valaki volt, akinek a nevét mindig viccelődve emlegették, és egyáltalán nem kötöttem össze ezzel a dallal.

Szóval egészen ma reggelig én azt hittem, hogy egy férfi énekli, mi ma reggel a tv-ből meg nem tudtam, hogy de nem is, mert Tanita Tikaram énekli, és ráadásul ő egy nő. Mondjuk számomra még mindig fura, hogy hogy jön ki ilyen mély hang egy olyan babaarcú nőből:

Pedig igen régóta, és elég jól ismerem ezt a dalt, csak szerintem még a klipjét soha nem láttam, mindig csak rádióba hallottam.

Én el tudnék képzelni egy olyan műsort, ahol duettekkel versenyeznek énekes párok. A műsor lényege az volna, hogy igazi duetteket hallhatnánk két énekestől, akik valóban tudnak énekelni. Mert annak, ami most a tv-ben megy nem sok értelmét látom, hiába énekes az egyik az összhatás nekem mégis inkább egy hatalmas káosz, fülsiketítő zaj és nem szórakoztató ének.

Egy nap alatt két felsőt leenni. Mi ez, ha nem tehetség???

A vonatok, legalábbis a piros csíkosok már bemondják, hogy milyen megálló következik, mire lehet átszállni, jelzi, amikor odaértünk, és mindezt megteszi a magyar mellett angolul és németül is, de mivel a német hosszabb, így az angol nem is mindenkinek tűnik fel, mint ma reggel ez kiderült számomra. Szóval ez egy igazán jó újítás, olyan európaivá teszi a vonatozást. Erre két utas arról kezdett el beszélgetni, minek mondja be a vonat, hogy mi következik, csak zajosabb lett ezzel, és különben is minek mondja be németül is, olyan sok a turista? Még ha angolul mondaná be (de ugye bemondja úgy is, csak az nem tűnt fel nekik), meg biztos valakinek új kocsija lett abból, hogy ezt megcsinálták.

Nem értem miért kell mindig mindenben a rosszat keresni, és látni, miért nem lehet egyszerűen csak örülni neki? Hiszen ha nem jársz arra nap mint nap, és tudod már behunyt szemmel is, mikor merre jár a vonat, akkor azért hasznos, hogy bemondják, és ha csak egy utas is akad a vonaton, akinek a német vagy az angol információközlés hasznára válik, akkor már megérte. Mivel nincsenek kiírva rendesen, sötétben is jól látható módon a vonat minden pontjából jól láthatóan, hogy milyen állomáson áll éppen a vonat, így meglehetősen hasznos tud lenni, ha ismeretlen vonalon jársz, hogy bemondják, milyen állomás jön, ha meg azt is bemondják, hogy melyik oldalt nyílik az ajtó, az már a csúcs. Egyébként logikusan és jól fel van építve a dolog, csak azokat az átszállási lehetőségek kerülnek bemondásra, amelyek tényleg érdemlegesek, magyarán, ha a két vonal egy helyről indul, akkor a szétvállásuknál nem mondják be, csak akkor ha ott találkoznak össze először.

Az, hogy itt az automata bemondja sokkal jobb, mintha a kalauz mondaná be, mert akkor a kalauz vagy bemondja vagy nem, az intercityken sokszor az inkább nem szokott nyerni, míg az automata biztosabban bemondja, és mivel ez újítás, itt még biztos jól működnek a hangszórók is.

Szóval tényleg nem értem, hogy mi ezzel a baj, miért nem lehet ennek örülni.

Vihar előtti csönd, vagy vajon csak képzelgés? Tényleg megy a háttérbe a mesterkedés?

Hihetetlen számomra, hogy azt is problémának érzik, ha az ember jól érzi magát munka közben. Direkt kripta hangulatnak kell lennie? Van olyan, aki tényleg azt gondolja, hogy akkor jobban megy a munka? A nevetés feszültség, és stressz oldó, ha nincs rá lehetőség, akkor az nagyon rossz.

Mostanában szívesen sztorizok fogászatos történeteket, amivel csak az a baj, hogy a hallgatóság kifekszik.

De mindenki arról szokott beszélni, ami éppen történik vele.

Ma akár arról is mesélhetnék, hogy reggel kimentem a buszhoz, vártam, és amikor már 10 perce el kellett volna mennie, úgy döntöttem nem várok tovább, kimegyek a vonathoz, alig értem ki már be is mondták, hogy ma műszaki okok miatt az a vonat kimarad, szóval jól indult a napom.

Ahogy a skorpiók párzanak. Az maximum a nősténynek jó, neki is csak azért, mert leszedálja a hím.